Tokaj egy presztízs márka kell hogy legyen

Borigo: Tokaj élenjáró termelői az elmúlt években mintha megszilárdították volna vezető szerepüket. Ez törvényszerű, vagy inkább annak örülnél, ha mások is felzárkóznának?

Demeter Zoltán: Természetesen örülnék neki, mi több, azt hiszem én ezért is dolgozom. Tokaj egyedisége, nagyszerűsége, világraszóló adottságainak bemutatása nem csak három-négy bortermelő feladata, hiszen nem lehet komolyan venni egy borvidéket, ahol csak kevés pincészetet jegyeznek a minőségi termelők sorában. Sokkal jobb, ha sok borászat teremti meg a változatosság bemutatásának lehetőségét. Csak így lehet kielégíteni a mennyiségi igényeket is.

Borigo: A tokaji száraz borok minőségével már nincs probléma, de sok külföldi szakíró szerint túlárazottak. Ezt a küszöböt hogyan lehet átlépni?

DZ: Az a 20, maximum 30 euró, amennyit egy jó nevű termelő elkér a száraz boráért, csupán egy középkategóriájú burgundi fehérbor ára kinti viszonylatban. Sajnos a „magyar bor olcsó" skatulyából egyelőre nem tudtunk kilépni, ez az elmúlt évtizedek öröksége. A boraink minősége a külföldi szakírókat, a magánvevőket és a sommeliereket meggyőzi, de a vásárlásig kevesen jutnak el. Külföldön tartott bemutatóimon az időm egyharmadában az országot mutatom be, a másik egyharmadban a borvidéket, és csak a fennmaradó időt fordíthatom a saját brand-re. A messzi ismeretlenből érkezett számára ez csak így működik. Ez nem a leghatékonyabb megoldás a pincészetem megismertetését illetően a kinti környezetben. Legalább az ország bemutatását vállalhatná valaki más, hatékonyságom megváltozna, és talán a bemutatkozó ár sem jelentené a sikertelen bemutatkozást. Ha valaki erre azt mondja, hogy az áraimat csökkentsem, és a siker érkezik magától, az akkor nem tudja, hogy miről beszélek. A relatíve magas ár képzése és megtartása egyben a minőségi magyar bor külföldi sikeres jövőjének záloga.

Borigo: Megérett az idő egy nagy, külföldi borbemutatóra?

DZ: Egyértelműen igen, de talán nem is egy bemutatóra, hanem többre a világ több pontján. A probléma részben abban gyökerezik, hogy 23 év után még mindig nem ismerjük azokat az embereket, akiknek be kellene mutatni a borainkat. (Megkockáztatom, hogy talán saját borainkat sem) Az első hiba, hogy nem a szakírókat kellene (csak) meggyőzni, hanem leginkább a kereskedőket, őket kellene meghívni, a bemutatókra és a borvidékre is. A szakírók ugyanis nem fognak írni egy olyan borvidékről, amelynek a borait nem tudják beszerezni az olvasóik!
A világ tele van jó borokkal, így mi csak olyan borokkal érvényesülhetünk, amelyek minőségével egész egyszerűen lenyűgözzük a kereskedőket és a szakírókat. Más esélyünk nincsen! Az más kérdés, hogy a legkomolyabb kereskedőket vagy a Michelin csillagos éttermek sommelierjeit elérni nem egyszerű feladat. Ezek az emberek napi 300 bort kóstolnak, ha éppen nem dolgoznak, akkor a világot járják, így nem egyszer kaptam tőlük időpontot reggel 8-ra, mindezt úgy, hogy előre közölték, 15-30 percem van a boraim bemutatására. (Ebbe kell beleférni az országnak, a borvidéknek és a boroknak.) A francia kereskedőm például éppen egy kóstolót szeretne tartani a párizsi Michelin csillagos étterem vezető sommelierjeinek és legérdekesebb éttermeinek, hogy a bemutatkozás hatékonyságát növelje, de ezt elképesztően nehéz időben összehangolni. Másfelől pedig a fent említett problémák miatt egyáltalán nem biztos, hogy megtérül a befektetése. Harmadszor pedig ezt nem is neki kellene talán finanszíroznia, hanem a közösségi bormarketingünknek. De lehet, hogy nem jól gondolom.

Borigo: Van szerinted egyáltalán olyan szervezet, amely erre felkészült?

DZ: Lehet hogy van, de én a létezését nem érzékelem... Mondok egy érdekes példát. Amikor Matt Kramer, a Wine Spectator egyik legismertebb szerzője járt nálam, majd később, amikor írt az egyik boromról (Zoltán csupán szerénykedik, Matt Kramer 2011 év végén a My wines of the Year c. cikkében összesen 3 bort emelt ki a világból, ebből volt az egyik a 2009-es Veres Furmint. - a szerk.), azt mintha nem kommunikáltuk volna megfelelően. Egész egyszerűen nem kommunikáltuk. Sehogy. Sokan úgy tekintettek rá, mintha ez az ő és az én magánügyem lenne. Ez nem lehet egyetlen ember, vagy egy olyan bor magánügye, amiből összesen 1000 palack készült! Máshol ezt a szálat azonnal felemelte volna egy marketingügyekért felelős társaság és szépen elkezdtek volna dolgozni vele, kihasználva az ország és borászata számára az ebben rejlő lehetőséget. Megjegyzem, talán még most sem késő.

Borigo: Térjünk ki egy kicsit a tokaji borokat érintő változásokra. Nagy felhördülést váltott ki az új aszú szabályozás, neked mi a véleményed erről?

DZ: A tokaji Magyarország legerősebb márkája. A természetes édes borok piacán pedig talán legerősebb a világon. Ezzel együtt vannak olyan elemek a rendszerben, amelyek belülről gyengítik ezt a márkát. Én hajlamos vagyok kissé radikálisan közelíteni a dolgokhoz, amikor a Hegyközségi Tanácsban felmerült a sűrítmény használatának a kérdése, akkor én azt mondtam, hogy a legjobb lenne holnaptól a használatának lehetőségét megszüntetni. Végül 2015 nyaráig lehetséges marad. Ezzel együtt ezt az egyik fontos lépésnek tartom a borvidék jövőjének a szempontjából, hiszen mindenkinek meg kell érteni, hogy a legfontosabb a Tokaji márkanév védelme. Én nem azt várom, hogy aki eddig egyszerűbb borokat készített, az hagyjon fel vele, csupán azt, hogy ne hozhassa forgalomba Tokaji név alatt. Készítsen belőle gyümölcslevet vagy zempléni megjelölésű fehérbort vagy amit akar, de tokajit ne. A névhasználatnak nagyon szigorúan lehatároltnak kell lennie. Ez a hitelességünk alapja. Ennek megléte nélkül nem érdemes marketing pénzeket önteni a rendszerbe. Aki eddig az olcsóbb árkategóriába tartozó borokat vásárolta, az ezután is meg fogja azokat venni, és cseppet sem érdekli, hogy mi van ráírva az üvegre vagy a PET palackra. A lényeg számára az áron van.

Borigo: Mit gondolsz a Tokaji név alatt megmaradó borokról? Az aszú és a száraz borok helye egyértelmű, de mintha a kései szürettől a szamorodniig elég nagy lenne a kavarodás.

DZ: Számomra ez a kérdés már egy évtizede eldőlt. 2003-ban beadtam egy rendeletmódosítási javaslatot a Főborral kapcsolatosan, ami sajnos nem járt sikerrel a szakmán belül. A kétezres évek végén a termékleírásoknál újra megpróbáltam, akkor sem jártam sikerrel. Az idén újra megpróbálom. Ezt a nevet ötszáz éve használják ennek a kategóriának a jelölésére. A világ felé egy egyszerű termékstruktúrát kell tokajiként megfogalmazni. Az én nézetem szerint ez a száraz bor, a főbor és az aszú bor hármason alapul. Ez utóbbit én puttonyszám meghatározás nélkül képzelem el. Muszáj egyszerűen fogalmaznunk, mert a bonyolult dolgokra nem kíváncsi senki. Tokaj egy nagyon összetett borvidék egy nagyon bonyolult üzenettel, vagyis meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, ahol ezeket nagyon egyszerűen tudjuk kifelé kommunikálni. Ezen a három borok keresztül ez lehetséges, annak ellenére, hogy már ez is nagyon bonyolult. De épp ez mutatja meg a borvidék különlegességét, hogy ezt a három bort egyaránt világszínvonalúan tudja produkálni. A főbor alá kellene behelyezni minden édes bort, botritysszel vagy anélkül, így az aszú nyugodtan járhatná a maga útját, mint a világ legfontosabb édes bora. Az a piac, az a világ, ahová tartozni akarunk, kétszáz év problémamentes menetelésen van túl. Őket kizárólag a letisztult eredetiség érdekli.

Borigo: Ez együtt járna az aszúk árának az emelésével?

DZ: Az ár a presztízzsel mindig együtt emelkedik. Mindenhol. De ide akarunk eljutni, nem? Az én gondolkodásomban a tokaji soha nem jelentette az olcsó bor fogalmát.

Borigo: Itt van nálad egy újabb 10 pont, amelynek a Tokaji névhasználat alapvetése a címe. Bizonyos kérdésekben illeszkedik a most tapasztalható borvidéki változásokhoz, de sok esetben annál sokkal radikálisabb.

DZ: Valóban, a borvidéki palackozás, vagy a mesterséges édesítés megszüntetése már folyamatban van. Ezzel együtt számomra a maximális hozam (1,2 kg/tőke), a minimum mustfok (18 MM), az egységesített üvegpalack, a tradicionális szőlőfajták használata, vagy az, hogy a Tokaji nevet kizárólag szőlőből készült termékekre lehessen használni, nem tűnnek radikálisnak. A mostani viszonyokhoz képest persze azok, de ha megnézünk bárhol a világban egy jól működő, eredetvédett borvidéket, ott ennél sokkal szigorúbb szabályozásokat is találhatunk. Ahogy már említettem, a legfontosabb a Tokaji márkanév védelme és erősítése. A Tokaji névhasznát alapvetése ezt a szándékot akarja támogatni.

Borigo: Nincs némi ellentmondás a fentiek és aközött, hogy a front címkéiden nem szerepel a Tokaj név?

DZ: Örülök, hogy rákérdeztél. A mostani borvidéki változások miatt újra eljött az idő, hogy a tokaji nevet hangsúlyosabban kezdjem el kommunikálni a boraim címkéjén is.
Egy márkanév használata közösségi hovatartozást is jelent. Ha nem értek egyet a közösség „mozgásával", nem szívesen használom a márkáját. Ez a „mozgás" most megváltozni látszik.
A presztízs borok, presztízs márkák világa egy teljesen másik világ, ahol másképp kell gondolkodni és cselekedni. A hitelesség az „alapmozdulat". Ezt meg kell érteni az alkotás oldaláról is és fel kell építenünk azt az értékrendet és közösséget, amibe ez beilleszthető. Az alkotónak, jelen esetben a borászoknak először belül kell készen állniuk arra, hogy ezt létre hozzák és képviseljék. A tokaji egy presztízs márka kell, hogy legyen, mert az is volt. Ezt nekünk kell elhinni először és majd utána elhiszik nekünk.
Fordítva nem működik.